2011. augusztus 14., vasárnap

A jelszó: motiváció

Ha már elég elszántságot gyűjtöttünk ahhoz, hogy elkezdjünk változni. Részletesen kigondoltuk, miként fogjuk véghezvinni, kiválasztottuk a megfelelő sporttevékenységet, és hogy milyen rossz szokásoktól kell megszabadulnunk, és miként tesszük majd. Ha már idáig eljutottunk, akkor az azt jelenti, hogy volt bátorságunk a startkőhöz állni. Ez is egy nagyon nagy dolog, és legyünk büszkék magunkra, mert a legtöbben még idáig sem jutnak el.
A motivációnk kezdetben adott, hiszen minden új dologba nagy lelkesedéssel vetjük be magunkat.






Mikor hagy alább ez a lelkesedés?
Általában valahol ott, amikor mondjuk, a párunk pizzát majszol mellettünk, vagy beülünk a barátnőnkkel egy kávézóba, ahol fagylaltkelyhet rendel, vagy a családi ebédeknél, ahol ánincs határ az ételek mennyiségét tekintve.
Ilyenkor fordul meg először a fejünkben, hogy áhh nem is kell nekem ez az egész, inkább benyomok valami finomat és sokat, megtöltöm a bendőm, aztán lesz ami lesz. Aztán belegondolsz, hogy kudarcként könyvelheted el a napot, megtorpansz. E közt a két állapot között lengedezel, amikor is döntened kell.

Mi segíthet hozzá ahhoz, hogy nemet mondj?
Ez lenne a motiváció. Nagyon nehéz megfogalmazni, mert mindenkit más motivál, a legkülönfélébb dolgok. Van, aki azért akar lefogyni, mert már nem érzi jól magát a bőrében, van aki jobban akar tetszeni másoknak, van aki valami jeles alkalomra akarja megmutatni magát, van aki azért csinálja, hogy megmutassa, képes rá. Mint mondtam, ez eléggé változatos tud lenni, és persze te nagyon jól tudod mi a te motivációd, de néha mind tudjuk, hogy a cél el-eltörpül, mondjuk egy finom pizza mellett. A pillanatnyi élvezetekről nagyon nehéz lemondani a hosszú távú cél érdekében, mivel a pillanatnyi élvezet ott van előtted, a hosszú távú célnak pedig még egy kevés látszatát sem látod. Ezért nehéz mindig motiváltnak lenni.

Hogyan tarthatod fenn állandóan a motiváltságot?
A nők vizuális típusok. Sokaknak jó megoldást nyújt, ha kiválasztanak egy női példaképet, vagy ha mondjuk egy régebbi állapotunkhoz akarunk visszafogyni, akkor egy képet abból az időből. Jó megoldás szokott lenni, ha van valami álom ruhánk, ami jelenleg horribilisen áll rajtunk, viszont baromi jól kellene kinéznünk benne, illetve azt szeretnénk. Motiváló hatású még mások történeteit olvasni arról, hogyan fogyott le. Aztán ha telik az idő, a motiváció is jönni fog magától, egyre jobban áll rajtad a farmer, dicsérő pillantások, elismerő tekintetek. Viszont vigyázni kell, hogy bele ne essünk az elégedettség csapdájába, azért mert megdicsérnek, nem azt jelenti, hogy az út végére értünk, és már vissza is térhetünk az előző életmódunkhoz, mert az könnyen yo-yozáshoz vezet. Inkább gondoljunk arra, hogy megnéznek majd, ha valóban elértük a célunkat.



Demotiváló tényezők:
I.                   Nagyon jó dolog, ha van 1 példaképed, egy személy, akinek az alakja/kinézete motivál. Viszont ne hasonlítgassuk magunkat máshoz, mert az borzasztóan lehangolttá tehet. Mindenkinek van 1 alap alakja, ez genetika. Nem lesz mindenki 40 kiló akármilyen életmódot is választ, még ha élete végéig koplal is. A miniszoknya sem fog jól állni mindenkinek, bármennyit is fogyhat, és az eredendően vastag boka sem fog eltűnni. Ezeket a dolgokat el kell fogadni, és úgymond addig nyújtózkodni, amíg a takaró ér.
II.                Nagy demotivátor még a mérleg is. Már ha túlzásba visszük. Ha módjával méreckedünk, akkor a változás is nagyobb, az motivál. Viszont ha minden reggel rápattanunk a mérlegre, az meghatározza majd a napunk, akár 1-2 plusz dekától is rossz kedvünk lehet egész nap, és úgy érezzük, hiába csinálunk mindent, az pedig tudjuk mihez vezet.
III.             Rossz társaság. Ezt a következőkben kifejtem majd, de a lényeg, hogy ha nem a megfelelő emberekkel vesszük magunkat körbe az elkövetkezendő időszakban, az nagyon derékba tudja törni a terveinket. Persze a lényeg bennünk rejlik, nekünk kell elég elszántnak lennünk, de ha mindenki, aki körülvesz csak lehúz, akkor már kevés az elszántság.
IV.        Ha ésszerűtlen, és irreális célokat tűzünk magunk elé, aztán csodálkozunk, ha a felét sem sikerül elérni, ez borzasztóan le tudja lankasztani a lelkesedést.
V.         Ha rövid időkorlátok közé akarjuk betuszkolni a változási folyamatot. Ilyenkor gonodlkozz el, mennyi idő alatt jött fel rád a pluszsúly, és menyi ideje űzöd a rossz szokásaid. Nem két hete, naugye, ezáltal 2 hét alatt nem is fognak eltűnni. A türelmetlenség itt sem erény, sajnos. 



Motiváló és demotiváló emberek:
Közösségben élünk, ezt ugye el kell fogadni, minden nap kapcsolatban vagyunk bizonyos emberekkel. Az elején, amikor eleve nehéz változtatni, akkor nem árt, ha olyan emberekkel vesszük körbe magunkat, akik bíztatnak, és egy időre kerüljük azokat, akik csak hátráltatnának. Leírom az általános tapasztalataim:

Szülők: Az anyukák általában lelkesek, főleg akkor, ha nem valami önpusztító megvonásos diétába vetjük bele magunkat. Esetleg el is kezdik velünk, ők azok, akikhez mindig mehetünk, ha úgy érezzük, zsákutcába kerülünk, ők bíztatni fognak. Apukák: Hát velük már más a helyzet, az én apukám például nagy demotiváló, vagy épp motiváló? Nem is tudom. Általában ha valamihez kezdek, akkor azt mondja úgy sem fog sikerülni, és akkor, ha rossz passzban vagyok elhiszem és rossz kedvem lesz, ha pedig épp jó a lelki állapotom, akkor csak azért is megmutatom. De átlagban az apukák nem szólnak nagyon bele, mit csinálunk, de meg fognak dicsérni, ha látják a változást :).
A másik felünk: A párunknak mindenhogy jók vagyunk, általában mindenhogy szeretnek bennünket, hiszen valamiért velünk vannak. Ha azt mondjuk, fogyókúrába kezdünk, akkor megkérdezik miért? Minek erőltetjük, minek kínozzuk magunkat. A fiúknak általában ez a benyomásuk a diétáról. Nem fognak hátráltatni, ha azt mondjuk, tényleg el akarjuk kezdeni, de ne várjuk, hogy akkor majd ők nem úgy és azt esznek, amit eddig, illetve ne tekintsük őket partnernek a fogyis beszélgetéseknél, azt vettem észre, azt nagyon utálják, mivel nekik nincsenek komplexusaik az evéssel kapcsolatban. De van az a ritka eset, amikor ők is rávehetők a diétára, ha azt veszik észre, elhagyták maguk. Na ez akkor borzasztó motiváló, főleg ha együtt élünk, mert akkor meg van oldva a kísértés része a dolognak.
Barátnők/Barátok: A barátokkal kezdem, amennyiben vannak fiúbarátaink, akkor visszaugrunk az előző pontra, ők pont ugyanígy fognak állni a dologhoz, viszont pluszba mindig megdicsérnek majd, ha látják a változást. Barátnők: na, ők a nehezebb dolog. Nincs sok barátnőm, szeretem az egyszerű dolgokat, a kavarások meg a rivalizálás pedig nem tartozik ebbe a témába. Na de ha már van egy pár barátnőnk, akkor az a helyzet, hogy a nők átlagban irigyek, és féltékenyek, minden nő riválisnak tekinti a másikat, még ha ezt nem is vallják be. Amikor az egyik barátnő bejelenti, hogy elkezd fogyózni, a többi barátnő egyből utána kitárgyalja, hogy úgyis elbukik. Ez után bombázhatnak még olyanokkal, hogy úgysem fog sikerülni, hülyeség, bele fogsz bukni és 2x annyit szedsz vissza. És titokban mindegyik elkezd fogyózni majd. Aztán ha téged még mindig nem törtek le, akkor majd jön az, hogy mindennek a te diétád lesz az oka. Ha összezördültök valamin, az azért lesz, mert fogyózol és agresszív vagy. Ha valami miatt lemondod a találkát, az azért lesz, mert biztos edzeni mész, és különben is, mióta fogyózol/fogytál nagyon elszálltál magadtól. A lányok sajnos genetikailag ilyenek, de erre természetesen nem az a megoldás, hogy remete leszel, és nem élsz társadalmi életet. Az idő múlásával lesznek azok a barátnők, akik elfogadják az új életmódod és örülnek veled, a többi pedig mondvacsinált indokokkal le fog kopni, ez is benne van a pakliban, igen. (A Glamourban vagy a Cosmoban pont van most egy ilyen cikk)  Addig pedig, amíg barátnő téren a kedélyek lenyugodnak, nyugodtan hanyagolhatod őket egy időre, ritkíthatod a találkákat.
Kollégák/osztálytársak: Meglepő, de ők általában érdeklődéssel kísérik, ha bejelented, hogy változni készülsz. Mivel feléjük nem tartozol semmiféle elszámolással/magyarázattal, könnyen kezelheted ezt a helyeztet. Tuti lesznek, akik kikérdeznek, milyen módszerrel fogysz, és tanácsot kérnek, ez nagyon motiválni fog, hogy te adhatsz tanácsokat.

Remélem a cikkem által megtalálod a megfelelő módot arra, hogyan motiváld magad, és hogy a megfelelő emberek legyenek körülötted, segítsék, hogy elérjed a céljaid. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése