Pár gondolat az elfogadásról

 Ahogy továbbra is elfogadod a dolgokat, melyeken nem tudsz változtatni, és változtatsz azokon, amiken tudsz, te magad is csodálatos módon változol... Csodákat viszel végbe, minden nap egyet.  - Andrew Matthews

 

 

 

Az előző poszt az úgynevezett előhétről szólt. Ott említettem, hogy ezen a héten lelkileg fel kell magadat készíteni arra, hogy életmódot változtass. Na de ez nem megy csak úgy, ez egy amolyan megfoghatatlan dolog, mert hogyan is lehet ezt véghezvinni? Mi kell ahhoz, hogy agyban eldöntsd, de igen is változtatni akarsz. Ez nagyon nehéz.

A szervezeted bírja a változást, azt is bírná, ha koplalnál, étel nélkül elég sokáig elél az ember, és ráadásul nekünk nem is holmi felszínes koplalás a cél, hanem az egészséges élet, tehát azzal nem lesz probléma. Lelkiekben viszont…általában könnyebb önsajnálatban tespedni, és azt mondani, hogy nem vagyok képes rá, nincs akaraterőm, mint egyáltalán megpróbálni. És ez az úgymond tespedés nagyon elterjedt. Sokkal egyszerűbb azt mondani, hogy nem vagyok rá képes, nem bírom, mint ténylegesen megpróbálni. Bírni? A tested nem hagy cserben. Az egyetlen, ami, illetve aki cserbenhagyhat az te magad vagy. Könnyebb enni egy zacskó chipset, mint salátaszeleteléssel bíbelődni, és sokkal-sokkal egyszerűbb a kanapén tévézni, mint felállni a kanapéról, és a brazil sorozatok falása helyett mondjuk egy dvd-re ugrálni. Ezt belátom én is. Könnyebb a büfében/falatozóban venni valami gyorsat és megenni azt útközben, mint külön figyelni arra is, mit eszünk akkor, amikor nem vagyunk otthon. Tény, hogy ez az egyszerűbb út, csak ennek ára is van, ezek pedig a makacsul felszaladó pluszkilók, illetve az ezzel járó lelki nyavalyák.

Az egész változásnak egyetlen szóban el tudom mondani a lényegét. Ez az egy szó pedig nem lenne más, mint az ELFOGADÁS. Két féle lányt ismerek ezen a téren (az írásaimban lányokat fogok mindig említeni, mert ők jelenleg a célközönségem, és mert ők, akik kritikusabbak magukkal) az egyik az, akin van némi felesleg itt-ott, ez a „lusta életmód” miatt halmozódott, nem genetikai kövérek, és nincs bajuk az egészségükkel, szimplán csak nem érdekelte őket, hogy mi lesz a következménye az életmódjuknak. Ezek a lányok folyton sírnak az öltözőkben, illetve a barátnőiknek, hogy milyen kövérek és jahajj le kellene fogyni, eközben otthon mekis kaját vacsoráznak, és benyomnak 1 tábla csokit. Aztán másnap elsírják, hogy jaaaj mennyit ettek tegnap, pedig annyira le akarnak fogyni. Ez az egyik típus.

A másik típus az a lány, aki lehet, hogy teltkarcsú, talán még kövér is, viszont olyan elképesztő önbizalma van, ami sokkal előbb feltűnik a súlyánál. Azt eszik, amit akar, és még csak nem is akar változtatni a külsején, mert ez neki így jó.

Most gondolom azt hittétek, hogy ítéletet mondok a második lány felett. Pedig nem…

Borzasztóan irigylem a második típusú lányokat, mert el tudják fogadni azt, amit a tükörben látnak, szeretik magukat, tényleg ki vannak békülve magukkal, és a legtöbb ilyen lánynak akit pl az utcán is látok, mindig minden esetben van fiúja, mert ezzel az önbizalommal egyszerűen vonzzák a másik nemet. Míg a másik fajta lányok általában egyedül vannak, hiába csak pár kiló rajtuk a felesleg, mert egyszerűen unalmas és taszító állandóan az üres nyavalygást hallgatni, a másik nem például kifejezetten utálja. Ezek a lányok általában az estéket otthon töltik, kerülik a bulikat, mert „hogy néznek ki” illetve nagyrészt kerülik a kontaktust a másik nemmel, még ha bele is mennek 1-1 kapcsolatba, azt is hamar véget ér, mert ha magukat sem tudják elfogadni, akkor miért várják el a másiktól. Ezeknek a lányoknak a szájából hallhatjuk azt a tipikus mondatot: Majd ha lefogyok…lesz ez meg az elmegyünk ide-oda, lesz egy ilyen/olyan jó pasim. Majd ha lefogyok, akkor miniszoknyában megyek végig a főutcán, és fel fogom venni azt a pólót, amit ezer éve megvettem, de ha felveszem, sírógörcsöt kapok a látványtól. Ezeknél a lányoknál sosem lesz majd ha lefogyok…:).

Mi akkor az ideális? Két dolgot tehetsz…Az egyik az, hogy megpróbálod, de nem is megpróbálod, elfogadod magad, úgy ahogy vagy, zsírpárnákkal, nagyobb fenékkel. Ezt azoknak ajánlom főleg, akik tisztában vannak vele, hogy az életmódváltás nem az ő asztaluk, ezt mondjuk én mindenképp csak az után ajánlanám miután megpróbáltam a másik verziót.

A másik verzió pedig nem más, mint az, hogy te egészen egyszerűen nem fogadod el az embert, akit látsz a tükörben. Most biztos sokan azt gondoljátok, hogy ez már egy ideje így van, pedig nem. Olyan szintű nem elfogadásra gondolok, hogy ne csak zavarjon a jelenlegi állapotod, egyszerűen legyél elégedetlen. Elégedetlen olyan szinten, hogy változtatni akarj. Hogy azt érezd, elegem van abból, hogy így nézek ki, ennyi szemetet eszem. Ne az legyen, hogy oké, most ez van, így nézek ki, ennyi szemetet eszem, de majd lefogyok. Remélem érthető, amit mondok, de ha nem, nyugodtan tekerj feljebb, és olvasd el az idézetet legfelül, mert végül is ez lenne a lényege az egésznek. Fogadd el a dolgokat, amiken nem tudsz változtatni, és változtass azokon, amiken tudsz. Felesleges a kettő közti állapotban lebegni, az a fajta stagnálás egyszerűen nem érdemes…Nem érdemes sírni az állapotodon, ha nem  tudsz/akarsz rajta változtatni. Ez oké, de akkor meg fogadd el. Van, akinek elfogadni nehezebb, én például nem tudom magamat elfogadni, ezért szeretnék változtatni a dolgokon. Viszont van, akinek sokkal könnyebb elfogadni az állapotát, mint változtatni rajta. Ez az egy hét, az előhét tökéletes alkalom arra, hogy fejben eldöntsd, számodra melyik lenne az ideális.